fbpx
Skip to main content

Fries

French fries

1 280 Ft

A sültkrumpli, vagyis a French Fries eredete kapcsán többféle teória is tartja magát.

Magát a nevet Thomas Jeffersonhoz kötik, aki 1802-ben egy Fehér Házban elköltött vacsora mellé kért francia módon készített burgonyát, mely később French Fries néven vált elterjedté és egy 1856-os szakácskönyv már hivatalosan is ezen a néven említi.

No de nyilván nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen miért lettek épp a franciák a névadók?

A legelfogadottabb eredet történetek szerint ugyanis a belgáknak köszönhetjük ezt a vitán felül tökéletes fogást. A 17-18. század fordulója körül kezdték készíteni a Meuse folyó mentén a halászok, akik év közben a folyóban fogott halakat bő zsiradékban sütve készítették. Azonban a tél beálltával, mikor a folyó befagyott és így nem tudtak halászni más megoldás után néztek és mintegy a halat pótlandó kezdték kisütni a burgonyát.

A név eredete kapcsán sokan inkább az első világháborúban szolgáló amerikai katonákra gyanakszanak. Hiszen lássuk be idegenként nem lehetett könnyű eldönteni a Francia és Belga határ környékén állomásozva, hogy épp hol is vagyunk pontosan, azt viszont hallották, hogy a helyiek franciául beszélnek. Innen pedig már csak egy lépés french friesként elnevezni a sütödékben kapható sült krumplit, igaz?

Valószínűleg mi sem fogjuk most megfejteni, hogy pontosan mi, mikor, hogyan és hol történt, de egy biztos: A sültkrumpli forradalom már betette a lábát a MICHELIN ajánlást kapott ZAZIE-ba is!

Válaszd ki a kedvenc ajándékkártyádat a kínálatunkból!

Fedezd fel a ZAZIE varázsát ajándékutalványainkkal, és lepd meg barátaidat, családtagjaidat egy felejthetetlen élménnyel! Válassz a különféle utalványaink közül, és engedd, hogy elkalauzoljunk az exkluzív ételeink és italaink világába.
Legyen szó születésnapról, évfordulóról vagy csak egy spontán meglepetésről, a ZAZIE Bistro & Bar mindig tökéletes választás. Tedd különlegessé az alkalmat, és ajándékozd a Zazie fiatalos, pimasz hangulatát!